Ugrás a fő tartalomra

Kókuszos csokitekercsek

Az újonnan kapott szakácskönyvből természetesen rögtön édességre is volt igény, ezért szétnéztem itthon, mihez van alapanyag. A Nutellás muffinnál már említettem, hogy van bőven mogyorókrémünk, így esett a választás a kókuszos csokitekercsekre. :)

Recept: Ez az édesség tényleg szinte maradék alapanyagokból elkészíthető. Nemrég csináltam másodjára is Diplomatatortát, ahhoz viszont nem kellett az egész csomag mélyhűtött levelestészta. A maradék  jelen esetben pont elég volt ahhoz, hogy felhasználjam a tekercsek alapanyagaként. Mi kell még? Tojás? Van. Nutella? Van. Olvasztható csoki? Van. Kókuszpehely? V...árjunk csak, az nincs. Nem is kaptam végül, így kókuszreszelékkel helyettesítettem. Aki viszont gyakran süt, annál a kókuszreszelék is elég általános alapanyag, tehát bármikor nekiállhat ehhez a nagyon egyszerű és isteni recepthez! Lássuk, hogyan készül!

1, Készítés előtt pár órával vegyük ki a leveles tésztát a mélyhűtőből és hagyjuk szobahőmérsékleten felengedni. Miután felengedett, tegyük lisztezett felületre, majd vágjuk fel nagyjából ujjnyi széles darabokra. Nálam másfél lap volt, ezt 10 részre tudtam vágni. Amikor szeleteljük a tésztát gondoljunk arra, hogy a kis lapokat ki kell nyújtani, tölteléket kell rakni bele és fel kell tekerni, tehát nagyon keskeny csíkokat ne készítsünk.
2, A szeleteket egyenként nyújtsuk ki téglalap formájúra. Lehet vékonyra is, hiszen a leveles tészta sütés közben szépen megemelkedik majd. Mivel mindegyik lapra kb. teáskanálnyi nutellát kenünk, ezért egy kisebb tálba pakoljunk 6-8 teáskanálnyi mogyorókrémet. Azért ennyit, mert a tömegét növelni fogja a kókuszreszelék, amiből 3 evőkanálnyit kell a nutellához kevernünk. Meg kell, hogy mondjam, szupi íze van a kókuszos nutellának, gyakrabban fogok ilyet enni. :D
3, A kinyújtott lapocskákra halmozzunk teáskanálnyi nutella-kókusz keveréket, majd oszlassuk el rajtuk. Nem lesz könnyű, a nutella elég ragacsos jószág. 
4. Egy kis tojást válasszunk ketté. A sárgájához keverjünk egy evőkanál tejet, tegyük félre. A fehérjébe rakjunk egy ecsetet, majd egyenként kenjük be a lapok széleit, végül tekerjük fel őket. Arra nagyon figyeljünk, hogy tényleg mindenhová jusson belőle, ahol érintkezik a tészta, mert a sütés közben a térfogatuk megnő, ezért szétcsúszhatnak. 
5, Melegítsük elő a sütőt 200 fokra, ha légkeverésessel dolgozunk, akkor 180 fokra, hiszen utóbbiban a hő jobb eloszlása miatt gyorsabban meg fog sülni. A tekercseinket halmozzuk egy sütőpapírral bélelt tepsire. Figyeljünk rá, hogy az aljuk lisztes legyen, így könnyebben le fogjuk tudni szedni őket majd a sütőpapírról. 
6, A tejes-sárgájás keverékkel kenjük meg egyenként a tekercseket. Itt is figyeljünk, hogy ne kerüljön a keverékből a sütik alá, mert akkor nehezen fogjuk tudni leszedni őket. (Én így jártam, a saját kárán tanul az ember ugye. :P ) Ezután mehet az egész a sütőbe kb. 13 percre. Szépen megemelkednek majd, lehet, hogy a kevésbé szorosakból elő fog bújni a nutella, de ne ijedjünk meg, mert még csokival is le fogjuk önteni egyrészt, másrészt mindenképp finom lesz az íze. :D
7, Ha szép aranysárgára megsültek a tekercsek, akkor vegyük ki a sütőből, hagyjuk hűlni. Ha kissé kihűltek, akkor szedjük le őket a sütőpapírról. Remélhetőleg könnyen fog menni. :P
8, Olvasztható étcsokit (Party tortabevonót használtam, isteni) daraboljunk egy kisebb tálba. Nagyobb lábasban vizet kezdünk forralni, a gőzben a csokit megolvasztjuk, majd az egymás mellé helyezett tekercsekre villával, valami vékony dologgal vízszintben csíkokat rajzolunk. Nyugodtan lehetünk kreatívak, művésziek, dolgozhatunk más színnel is. :)
9, A csoki megdermedése után tálaljuk a tekercseket. 

A Mount Rushmore
tekercsek :D
Eredmény: Mindig azt hiszem, hogy nem tudok finomabbat sütni az aktuális süteménynél, de rendre magamra cáfolok. :D Ennek a kókuszos csokitekercsnek mennyei íze van! Hasonlít a kókuszos csiga ízére, de olyan, mintha kakaós csigával keresztezték volna. :D Jómagam nem szeretem igazán az édes péksüteményeket, de ez a tekercs még engem is lenyűgözött. A kókuszos nutellát finoman hagyja érvényesülni a nem túl édes tészta, a csokiöntet, ami időközben megszilárdult pedig tényleg csak az utolsó akkord ebben a finom összhangzatban. Csináljátok meg, nem nehéz, szinte minden megvan hozzá otthon, mégis csodás ízvilágú! :)





Hozzávalók (10 darab):

  • 1,5-2 db fagyasztott levelestészta lap (kb. 200 g)
  • 75 g nutella (6-8 teáskanál mogyorókrém)
  • 3 evőkanál kókuszpehely/kókuszreszelék
  • 1 kis tojás
  • 1 evőkanál tej
  • tortabevonó csoki a díszítéshez

Megjegyzések

  1. Baby, tenyleg mindig egyre finomabbakat csinalsz, mi lesz meg itt??? :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ringló szilvás pite

A Pumpkin Pie Smoothie-nál már említettem, hogy szeretnék majd mindenképp pitét csinálni. Valahogy különösen izgatnak azok az édességek, amiket filmekben látni, de nálunk annyira nem megszokott a készítésük. :P Sütőtököset is mindenképp akarok csinálni, de a múlt héten teljesen beleszerelmesedtem ebbe a szilvás receptbe, ezért ez kapott elsőbbséget. :)
Recept: Alapvetően egy másik édesség után kutattam, amikor ráakadtam erre az egészséges alapanyagokból álló, ínycsiklandó pitereceptre. Micsoda véletlen, gondoltam, hiszen pont ugyanezen a hétvégét kóstoltam életemben először ringló szilvát. :D A zöldségesnél japán szilvaként volt feltüntetve, azt se tudtam, eszik-e vagy isszák, de azért vettem belőle és nagyon ízlett. Ezek után beszereztem a piteformát, a nádcukrot, majd a teljes kiőrlésű lisztet, és kezdődhetett a móka! Nem is nehéz pitét sütni. :) Állítsuk be a sütőnk fokozatát 180 fokra, majd egy megfelelő formát kenjünk meg vajjal. (A recept hozzávalói 26 cm átmérőjű formához elegen…

Házi krémes á la Dr. Oetker

Érdekelt, hogy milyen sütit lehet összedobni a Dr. Oetker Házi krémes alapporból, ezért kipróbáltam. Bevallom, sosem csináltam még krémest, ezért úgy gondoltam, hogy kezdetnek segítséggel fogok hozzá. Lássuk, milyen lett az eredmény! ;)
Recept: A krémalap hátoldalán részletesen leírják, hogy kell megcsinálni a sütit, ami nem nagy ördöngösség. Ami kell hozzá: a 300 Ft-os krémalap, egy kb. 200 Ft-os fagyasztott leveles tészta, valamint 800 ml tej. És egy robotgép. Ennyi! Alul még feltüntetem a pontos mennyiségeket is, de most lássuk, hogyan készül a krémes! Személy szerint a tipikus cukrászdai (alul-felül száraz, plusz még a krém is olyan fura) krémeseket nem szeretem. De, tudtam, hogy ez vagy azért van, mert még nem ettem házit, vagy csak rossz cukrászdákban ettem eddig. :P Tehát, sejtettem, hogy a saját gyártmány úgyis finomabb lesz, még akkor is, ha alapporból készül. Első lépésben ki kell olvasztani szobahőmérsékleten a fagyasztott tésztát. Ezután lisztezett felületen ki kell nyújta…

Modenai tészta

Nemrég az Il Trenoban ettem modenai tésztát, ami ugyan csirkehússal készült, de én most a "vega" verzióját készítettem el, szerintem így is nagyon finom lett. :)
Recept: Tulajdonképpen ahány recept, annyiféle elkészítési módja van a tésztának. Én kettőből gyúrtam össze a számomra legmegfelelőbbet. Alul majd jelzem a pontos adagokat, elöljáróban annyit mondanék, hogy tészta, tejszín, fokhagyma, csemegekukorica, pirospaprika és chili kell hozzá. Az Il Treno gyorséttermeiben egy wokban összeforgatják a tésztát és a szószt, nagyjából ennyiből áll a fogás, hiszen náluk már előre el van készítve minden fontosabb hozzávaló. Érdekes ez a tészta, mert úgy mediterrán és csípős, hogy közben a pirospaprika miatt (számomra) magyaros ízvilágot idéz. Első lépésben főzzünk ki fusillit, orsót vagy bármilyen olaszosabb tésztát. Tegyük félre. Az apróra vágott fokhagymát kezdjük el egy lábasban kevés vajon párolni, majd adjuk hozzá a csemegekukoricát. Kevés párolás után jöhet a tejszín, melyet …