Ugrás a fő tartalomra

Blueberry Cheesecake Pie

Áfonya. Ez az a gyümölcs, amiért az elmúlt hetekben, hónapokban teljesen odavagyok. Még jobban, mint a szederért, az eperért és a málnáért, pedig őket is nagyon szeretem, sokat sütöttem is velük. (Lásd itt, itt és itt.) Az áfonya, vagy angolul blueberry viszont a My Blueberry Nights című film óta üldöz, egész egyszerűen gyönyörű sütemények készülnek belőle, az íze pedig isteni. Mostanában 4 üzletből, zöldségesből 4-ben láttam áfonyát, ezért itt volt az ideje, hogy végre kipróbáljam!

Recept: Azt hiszem Pinteresten találtam meg ezt a szépséget. Természetesen amerikai mértékeket használ az alapanyagok leírásakor, ezért rendesen megszenvedtem azzal, hogy megtaláljam ezek grammbéli megfelelőit. Nem is tudom azt mondani, hogy tökéletesen, grammra pontosan jó lett a magyar átiratom, de működött és elkészült belőle a képeken látható szépség. Egy olyan édességről van szó, ami ötvözi a pie (pite) és a cheesecake (sajttorta) tulajdonságait. A pite része, hogy sok-sok gyümölcs van a tetején, valamint ebben a formában készül, a sajttorta pedig az benne, hogy kekszes alapra rakom rá a mascarponés krémsajt réteget. Szóval szerintem ez egy elég hibrid süti, de mióta kipróbáltam a pitét, imádom, sajttortát már kétszer is sütöttem (Túró rudis és Erdei gyümölcsös), ezért semmi sem akadályozhatott meg abban, hogy a jelenlegi kedvenc gyümölcsömmel elkészítsem a cheesecake pie-t. 

Alap
1, A kekszet törjük össze. Ha olyat vettünk, ami alapból tartalmaz cukrot vagy mézet, akkor nem kell édesíteni. Szórjuk meg fahéjjal és a csipet sóval, majd adjuk hozzá a felolvasztott vajat. Dolgozzuk össze. Akkor jó, ha minden kekszmorzsához eljutott a vaj és massza jelleget kezdett ölteni. Amennyiben nem vagytok még elégedettek a homogenitásával, kevés vajat adhattok még hozzá.
2, A masszát terítsétek bele a piteformába. Az enyém ilyen 25 cm átmérőjű körülbelül. Nyomkodjátok jól bele, a szélére is, hogy pereme legyen. 180 fokon előmelegített sütőben süssétek 8 percig. Vegyétek ki, hűtsétek le.

Krém
1, Miközben hűl az alap, keverjétek el a szobahőmérsékletű mascarponét a cukorral, majd adjátok hozzá a tojást, a vanília aromát/kivonatot és a citromlevet (szerintem kevés reszelt citromhéj sem árt neki). A sütő fokozatát vegyétek le 160 fokra. 
2, A kihűlt alapra terítsétek rá a krémet, majd süssétek 160 fokon kb. 25 percig, forgassuk ha kell. Nem szükséges bebarnulnia a tetejének, csak álljon össze, süljön meg. Ha kész vegyétek ki, hűtsétek szobahőmérsékletűre, majd legalább 1 órára tegyétek frigóba. 

Öntet
1, Amíg hűl a süti vegyétek elő az áfonyát, mossátok meg. Pakoljátok lábasba, adjátok hozzá a vizet,  cukrot valamint kevés citromlevet. Első körben forraljátok fel magasabb lángon. Ha ez megvan, vegyétek le kis fokozatra a tüzet, fedjétek le a gyümölcsöt. 5 percig pároljátok, egyszer kavarjátok meg.
2, Közben keverjétek el a kukoricakeményítőt a vízzel, ha letelt az 5 perc adjátok hozzá a keverékhez. Ismét kapcsoljátok magasabb fokozatra a tűzhelyet és egy olyan 1 percig forraljátok össze, ekkor már látható lesz, hogy besűrűsödött. Vegyétek le a tűzről, hűtsétek szobahőmérsékletűre. Ha letelt az 1 óra hűtése a sajttortának, öntsétek rá az áfonyás szószt majd ezzel együtt is legalább 1 órát tartsátok hűtőben tálalás előtt (de több időre is maradhat bent, az csak használ neki). 

Eredmény: Őszintén szólva én kicsivel több kekszet használtam a kelleténél, de a posztba kevesebbet fogok megadni nektek. Alapjában véve nagyon finom lett, tényleg egy sajttorta és egy pite ötvözete. Szuperül néz ki, az áfonya is tökéletes benne. Viszont mivel mindhárom rétegbe kell cukor/édesítő, ezért készüljünk fel rá, hogy édesebb lesz az összhatás. Nálam emiatt egy szelet után betelik az édességek számára fenntartott hely a hasamban, de ez persze nem rossz dolog, sőt, azt jelenti, hogy minden igényemet kielégíti. :P Egyébként jól gondoltam az elején, hogy ha már a keksz eleve édes, akkor felesleges a további édesítés. A keksz omlós, vajas, a krém fincsi vaníliás, az áfonya pedig hát szuper, ízben, színben, mindenben. Mindenképp próbáljátok ki! Azért ezek az amcsik tudnak valamit. ;)

Hozzávalók (olyan 23-25 cm átmérőjű piteformához):
Alap
  • 45 dkg keksz
  • (2 evőkanál barnacukor ha nem édes a keksz, ha édesített, akkor ezt hagyjátok ki!)
  • negyed teáskanál őrölt fahéj
  • egy csipet só
  • 60-70 gramm vaj, olvasztva (meglátjátok, mennyit vesz fel az összetört keksz)
Krém
  • 250 gramm mascarpone, szobahőmérsékletű
  • 75 gramm porcukor
  • 2 tojás
  • egy teáskanál citromlé (frissen facsart, kevés reszelt citromhéj is mehet bele)
  • egy teáskanál vanília kivonat (én Bourbon vaníliás cukrot tettem bele, de szerintem aroma is jó, vagy rúd kikapart magja, a lényeg, hogy vanília legyen :P)
Öntet
  • 40-45 dkg friss áfonya (kisebb formához kevesebbet, kicsivel nagyobbhoz többet)
  • 125 ml víz
  • 75 gramm cukor
  • kevés citromlé, frissen facsarjuk bele
  • másfél evőkanál kukoricakeményítő amit majd 2 evőkanál hideg vízzel keverjünk el mielőtt a gyümölcshöz adjuk

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hagymás bab ~vega version~

Személy szerint mindig nagy élvezettel néztem, ahogy Bud Spencer falatozta (volna) a hagymás babot a Piedone filmekben. Imádom a chilis babot, ezt az ételt pedig valahogyan hasonlónak képzeltem el. Anyukám egyik nap elújságolta, hogy hagymás babot főzött otthon a családnak. Rögtön kedvet kaptam én is és elkészítettem egy könnyed, hús nélküli verzióját. ;) 1, Vegyünk egy nagyobb fej vöröshagymát, pucoljuk meg. Karikázzuk, kockázzuk fel igény szerinti méretűre. Tegyük fel kevés olajra, pároljuk, dinszteljük meg.  2, Pakoljunk rá egy konzervnyi vörösbabot kevés levével együtt. Jöhet rá a paradicsompüré, még kevés víz igény szerint.  3, Ízesítsük sóval, borssal, ételízesítővel, kevés cukorral. A legvégén hintsük meg chilivel. Forraljuk össze, tálaljuk. Nos, ennyi volt a nagy recept. Eredetileg valamilyen húsféle vagy szalonna is kell bele, úgy "emberesebb", de lássuk be, nyár van, ilyenkor jobban esik egy könnyedebb fogás. Nekem nagyon bejött a hagymás bab, finom

Házi krémes á la Dr. Oetker

Érdekelt, hogy milyen sütit lehet összedobni a Dr. Oetker Házi krémes alapporból, ezért kipróbáltam. Bevallom, sosem csináltam még krémest, ezért úgy gondoltam, hogy kezdetnek segítséggel fogok hozzá. Lássuk, milyen lett az eredmény! ;) Recept : A krémalap hátoldalán részletesen leírják, hogy kell megcsinálni a sütit, ami nem nagy ördöngösség. Ami kell hozzá: a 300 Ft-os krémalap, egy kb. 200 Ft-os fagyasztott leveles tészta, valamint 800 ml tej. És egy robotgép. Ennyi! Alul még feltüntetem a pontos mennyiségeket is, de most lássuk, hogyan készül a krémes! Személy szerint a tipikus cukrászdai (alul-felül száraz, plusz még a krém is olyan fura) krémeseket nem szeretem. De, tudtam, hogy ez vagy azért van, mert még nem ettem házit, vagy csak rossz cukrászdákban ettem eddig. :P Tehát, sejtettem, hogy a saját gyártmány úgyis finomabb lesz, még akkor is, ha alapporból készül. Első lépésben ki kell olvasztani szobahőmérsékleten a fagyasztott tésztát. Ezután lisztezett felületen ki kel

Modenai tészta

Nemrég az Il Trenoban ettem modenai tésztát, ami ugyan csirkehússal készült, de én most a "vega" verzióját készítettem el, szerintem így is nagyon finom lett. :) Recept : Tulajdonképpen ahány recept, annyiféle elkészítési módja van a tésztának. Én kettőből gyúrtam össze a számomra legmegfelelőbbet. Alul majd jelzem a pontos adagokat, elöljáróban annyit mondanék, hogy tészta, tejszín, fokhagyma, csemegekukorica, pirospaprika és chili kell hozzá. Az Il Treno gyorséttermeiben egy wokban összeforgatják a tésztát és a szószt, nagyjából ennyiből áll a fogás, hiszen náluk már előre el van készítve minden fontosabb hozzávaló. Érdekes ez a tészta, mert úgy mediterrán és csípős, hogy közben a pirospaprika miatt (számomra) magyaros ízvilágot idéz. Első lépésben főzzünk ki fusillit, orsót vagy bármilyen olaszosabb tésztát. Tegyük félre. Az apróra vágott fokhagymát kezdjük el egy lábasban kevés vajon párolni, majd adjuk hozzá a csemegekukoricát. Kevés párolás után jöhet a tejszín