Ugrás a fő tartalomra

Fondue For Two - sajtfondü két főre :)

Barátnőm nemrég fondue készletet kapott ajándékba. A csokifondüt már kipróbálta, én azt javasoltam, hogy most sajttal mártogassunk. Nem volt ez azonban olyan egyszerű, hiszen nem csupán bele kell rakni a tálba a sajtot, de kész receptek vannak arra, hogy mivel is kell pontosan ízesíteni a folyékony finomságot.

Előkészületek: Mivel én voltam a házigazda, vállaltam, hogy megveszem a zöldségeket és a baguette-et, hiszen azokat meg kell tisztítani, feldarabolni, tálalni. Barátnőm, Rana hozta a sajtokat és a bort, valamint magát a készletet. Vettem paradicsomot, illetve volt itthon póréhagyma, ezek alkották a zöldségkör sósabb, karakteresebb belsejét. Ezután jött a karalábé és a répa, amik picit édesebbek. Előkészítettem még petrezselymes margarint is, amivel megkenhetjük a pirított baguette-eket. A mogyorós csokit lezárásnak szántam, hiszen a sajtos zöldségekből is elegünk lesz egy idő  után. :D 

A 'fondue': Magát a lábas tartalmát trappista sajt (15 dkg) és füstölt sajt (15 dkg) alkotta, az ementálit egyiken sem szeretjük (utóbbit javasolta még az általam talált recept). A sajtokat feldaraboljuk, majd a lábasba pakoljuk. Leöntjük őket egy kevés száraz fehérborral (olyan fél-egy dl), majd tűzhelyen elkezdjük őket olvasztani. A sajtok felolvadása után borssal és szerecsendióval fűszerezzük a fondünket. Kissé meggyűlt a bajunk a gyertyával, ami a lábas alá kerül, de végül sikerült ráhelyezni a gőzölgő edényt. Kavargatni kellett, hogy ne álljon nagyon egybe az egész sajtos massza. Főzés közben mesés illatok kezdtek terjengeni, a sajtszósz pedig isteni ízorgiának bizonyult. 

A mártogatás: Érdekes, mert a paradicsom és a póréhagyma teljesen más ízt kapott sajttal beborítva, mint az édesebb karalábé vagy répa. A fűszeres margarinnal megkent baguette a paradicsommal és a póréval együtt talán jobban ízlett, a karalábét és a répát inkább külön ettem csak a sajttal. A fehérbor (Szürkebarát) tökéletesen passzolt az egész étkezéshez, és végül a csokival fenségesen megkoronáztuk az egész vacsorát. 

Nagyon jól éreztük magunkat és finomra sikerült a sajtszósz is. Azt viszont el kell ismernünk, hogy kicsit nehéz volt mártogatni, mert ha picit hűlt a massza, akkor már elkezdett egybeállni a sajt, így folyamatosan azonos hőmérsékleten kellett tartanunk. Megegyeztünk, hogy legközelebb csokoládéban fogunk mártogatni! :D Ez viszont ne vegye el a kedveteket, ha nehezebb is összehozni a sajtfondüt, ez az eredeti, svájci mártogatós, az ízek harmóniája pedig tökéletes, próbáljátok ki ti is!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hagymás bab ~vega version~

Személy szerint mindig nagy élvezettel néztem, ahogy Bud Spencer falatozta (volna) a hagymás babot a Piedone filmekben. Imádom a chilis babot, ezt az ételt pedig valahogyan hasonlónak képzeltem el. Anyukám egyik nap elújságolta, hogy hagymás babot főzött otthon a családnak. Rögtön kedvet kaptam én is és elkészítettem egy könnyed, hús nélküli verzióját. ;) 1, Vegyünk egy nagyobb fej vöröshagymát, pucoljuk meg. Karikázzuk, kockázzuk fel igény szerinti méretűre. Tegyük fel kevés olajra, pároljuk, dinszteljük meg.  2, Pakoljunk rá egy konzervnyi vörösbabot kevés levével együtt. Jöhet rá a paradicsompüré, még kevés víz igény szerint.  3, Ízesítsük sóval, borssal, ételízesítővel, kevés cukorral. A legvégén hintsük meg chilivel. Forraljuk össze, tálaljuk. Nos, ennyi volt a nagy recept. Eredetileg valamilyen húsféle vagy szalonna is kell bele, úgy "emberesebb", de lássuk be, nyár van, ilyenkor jobban esik egy könnyedebb fogás. Nekem nagyon bejött a hagymás bab, finom

Házi krémes á la Dr. Oetker

Érdekelt, hogy milyen sütit lehet összedobni a Dr. Oetker Házi krémes alapporból, ezért kipróbáltam. Bevallom, sosem csináltam még krémest, ezért úgy gondoltam, hogy kezdetnek segítséggel fogok hozzá. Lássuk, milyen lett az eredmény! ;) Recept : A krémalap hátoldalán részletesen leírják, hogy kell megcsinálni a sütit, ami nem nagy ördöngösség. Ami kell hozzá: a 300 Ft-os krémalap, egy kb. 200 Ft-os fagyasztott leveles tészta, valamint 800 ml tej. És egy robotgép. Ennyi! Alul még feltüntetem a pontos mennyiségeket is, de most lássuk, hogyan készül a krémes! Személy szerint a tipikus cukrászdai (alul-felül száraz, plusz még a krém is olyan fura) krémeseket nem szeretem. De, tudtam, hogy ez vagy azért van, mert még nem ettem házit, vagy csak rossz cukrászdákban ettem eddig. :P Tehát, sejtettem, hogy a saját gyártmány úgyis finomabb lesz, még akkor is, ha alapporból készül. Első lépésben ki kell olvasztani szobahőmérsékleten a fagyasztott tésztát. Ezután lisztezett felületen ki kel

Modenai tészta

Nemrég az Il Trenoban ettem modenai tésztát, ami ugyan csirkehússal készült, de én most a "vega" verzióját készítettem el, szerintem így is nagyon finom lett. :) Recept : Tulajdonképpen ahány recept, annyiféle elkészítési módja van a tésztának. Én kettőből gyúrtam össze a számomra legmegfelelőbbet. Alul majd jelzem a pontos adagokat, elöljáróban annyit mondanék, hogy tészta, tejszín, fokhagyma, csemegekukorica, pirospaprika és chili kell hozzá. Az Il Treno gyorséttermeiben egy wokban összeforgatják a tésztát és a szószt, nagyjából ennyiből áll a fogás, hiszen náluk már előre el van készítve minden fontosabb hozzávaló. Érdekes ez a tészta, mert úgy mediterrán és csípős, hogy közben a pirospaprika miatt (számomra) magyaros ízvilágot idéz. Első lépésben főzzünk ki fusillit, orsót vagy bármilyen olaszosabb tésztát. Tegyük félre. Az apróra vágott fokhagymát kezdjük el egy lábasban kevés vajon párolni, majd adjuk hozzá a csemegekukoricát. Kevés párolás után jöhet a tejszín