Ugrás a fő tartalomra

Spaghetti funghi by Niki

Habár olaszosan neveztem el, ez a tejszínes-kukoricás gombaragu igazából keleties ízvilágot kapott, mindjárt meglátjátok, miért!

Recept: Volt otthon spagettitészta meg tejszín, gondoltam főzök belőle valamilyen zöldséges tésztát. Nagyon egyszerű elkészíteni, így mindenkinek ajánlom! A fűszerezésénél kreatívkodtam és én találtam ki, mik legyenek benne. Kicsit pikáns, kicsit édes, kicsit currys a végeredmény. Lássuk! A hozzávalókat szokás szerint alul sorolom fel. A  fokhagymát megpucoljuk, feldaraboljuk majd kevés olajon megpároljuk. Ezután mehet bele a kukorica és a szeletelt gomba, amiket sózunk, borsozunk, illetve egy kevés petrezselyemmel is megszórunk. A fokhagymával együtt pároljuk tovább a zöldségeket. Legvégül jön bele a tejszín, aminek azzal adunk egy kis színt és karaktert, hogy további só, bors adag kerül bele, majd egy kevés ételízesítő (tényleg csak kicsi) és egy csipet curry, valamint chili. Az utóbbi fűszerektől kissé sárgás lesz a színe az íze pedig mérsékelten pikáns. Szépen összerotyogtatjuk, majd mehet rá a főtt tésztára. 

Extra: Tálaláskor a meleg tésztába szórjunk trappista sajt darabokat, amik még a húsimádók számára is további tartalommal töltik meg az ételt.

Eredmény: Mi teljesen jól laktunk a tésztával, hiszen tartalmaz bőven zöldséget, valamint a tejszínes pikáns szósz abszolút ínyencséggé tette. Valahonnan jött az ihlet, hogy curryt és chilit is használnom kell, de ezt nem bántam meg. Alapvetően a kukorica és a gomba íze érvényesül, a háttérben maradó tejszínt viszont kicsit kiemeli a fehérbors, a chili és a curry. A csípős íz azután érvényesül, miután lenyeltük a falatot, ezért nem tolakodó. Szerintem akkor érdemes elkészíteni, ha csupán kevés alapanyag van otthon, mégis finomat szeretnénk enni. ;)

Hozzávalók (2-3 adag): 
  • fél csomag spagettitészta 
  • 20 dkg csemegekukorica
  • 20 dkg szeletelt gomba
  • 2 dl főzőtejszín
  • 5 dkg trappista sajt
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál olaj
  • pár csipet só
  • pár csipet fehérbors
  • pár csipet petrezselyem
  • 2 kávéskanál ételízesítő
  • egy csipet curry
  • egy csipet chili

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hagymás bab ~vega version~

Személy szerint mindig nagy élvezettel néztem, ahogy Bud Spencer falatozta (volna) a hagymás babot a Piedone filmekben. Imádom a chilis babot, ezt az ételt pedig valahogyan hasonlónak képzeltem el. Anyukám egyik nap elújságolta, hogy hagymás babot főzött otthon a családnak. Rögtön kedvet kaptam én is és elkészítettem egy könnyed, hús nélküli verzióját. ;) 1, Vegyünk egy nagyobb fej vöröshagymát, pucoljuk meg. Karikázzuk, kockázzuk fel igény szerinti méretűre. Tegyük fel kevés olajra, pároljuk, dinszteljük meg.  2, Pakoljunk rá egy konzervnyi vörösbabot kevés levével együtt. Jöhet rá a paradicsompüré, még kevés víz igény szerint.  3, Ízesítsük sóval, borssal, ételízesítővel, kevés cukorral. A legvégén hintsük meg chilivel. Forraljuk össze, tálaljuk. Nos, ennyi volt a nagy recept. Eredetileg valamilyen húsféle vagy szalonna is kell bele, úgy "emberesebb", de lássuk be, nyár van, ilyenkor jobban esik egy könnyedebb fogás. Nekem nagyon bejött a hagymás bab, finom

Házi krémes á la Dr. Oetker

Érdekelt, hogy milyen sütit lehet összedobni a Dr. Oetker Házi krémes alapporból, ezért kipróbáltam. Bevallom, sosem csináltam még krémest, ezért úgy gondoltam, hogy kezdetnek segítséggel fogok hozzá. Lássuk, milyen lett az eredmény! ;) Recept : A krémalap hátoldalán részletesen leírják, hogy kell megcsinálni a sütit, ami nem nagy ördöngösség. Ami kell hozzá: a 300 Ft-os krémalap, egy kb. 200 Ft-os fagyasztott leveles tészta, valamint 800 ml tej. És egy robotgép. Ennyi! Alul még feltüntetem a pontos mennyiségeket is, de most lássuk, hogyan készül a krémes! Személy szerint a tipikus cukrászdai (alul-felül száraz, plusz még a krém is olyan fura) krémeseket nem szeretem. De, tudtam, hogy ez vagy azért van, mert még nem ettem házit, vagy csak rossz cukrászdákban ettem eddig. :P Tehát, sejtettem, hogy a saját gyártmány úgyis finomabb lesz, még akkor is, ha alapporból készül. Első lépésben ki kell olvasztani szobahőmérsékleten a fagyasztott tésztát. Ezután lisztezett felületen ki kel

Modenai tészta

Nemrég az Il Trenoban ettem modenai tésztát, ami ugyan csirkehússal készült, de én most a "vega" verzióját készítettem el, szerintem így is nagyon finom lett. :) Recept : Tulajdonképpen ahány recept, annyiféle elkészítési módja van a tésztának. Én kettőből gyúrtam össze a számomra legmegfelelőbbet. Alul majd jelzem a pontos adagokat, elöljáróban annyit mondanék, hogy tészta, tejszín, fokhagyma, csemegekukorica, pirospaprika és chili kell hozzá. Az Il Treno gyorséttermeiben egy wokban összeforgatják a tésztát és a szószt, nagyjából ennyiből áll a fogás, hiszen náluk már előre el van készítve minden fontosabb hozzávaló. Érdekes ez a tészta, mert úgy mediterrán és csípős, hogy közben a pirospaprika miatt (számomra) magyaros ízvilágot idéz. Első lépésben főzzünk ki fusillit, orsót vagy bármilyen olaszosabb tésztát. Tegyük félre. Az apróra vágott fokhagymát kezdjük el egy lábasban kevés vajon párolni, majd adjuk hozzá a csemegekukoricát. Kevés párolás után jöhet a tejszín