Ugrás a fő tartalomra

à table! - A francia pékség

Nemrég olvastam egy cikket az à table! autentikus francia pékség-cukrászda franchise-ról. A budai Retek utca után immáron az Arany János utcában is betérhetünk a meleg, családias hangulatú kis üzletbe. 

Hol?: Az Arany János utca 16. szám alatt található a kis boulangerie-pâtisserie, melybe én hétköznap 6 óra körül tértem be. Bár egy évig tanultam franciát a főiskolán, a croissant, a baguette és a tarte au citron-on kívül más termék nevét nem ismertem fel. Az este lévén megcsappant kínálatot szívélyesen mutatta meg az eladó lány. Végül egy vajas croissant-t, egy tejeskávé és egy tarte aux fruits mellett döntöttem. A sütit és a kávét láthatjátok a képen. Nagyon érdekes, hogy egy kék cseréplap a tányér, a pohár/bögre pedig olyan alakú, mintha a formázásakor valakinek az ujjai behorpasztották volna az oldalát. Nagyon kis helyes. :) Ja és azt még nem is említettem, hogy csupa francia zene megy, Garou, Edith Piaf és a többiek.

Mit?: Az à table! (vagyis Asztalhoz!) honlapjáról kiderül, hogy termékeik alapanyaga nagyrészt Normandiából érkezik, valamint helyben sütik a kenyeret, pékárut. (Illetve úgy olvastam, hogy a Retek utcában készülnek a termékek, majd frissen viszik át őket az Arany János utcába.) A berendezésen nagyon aranyosan meg is jelennek a kenyérsütés kellékei, a mennyezeten található gerendán péklapátok sorakoznak, a pult felett kialakított mélyedésben pedig különböző zsákok figyelnek. :) A kenyerek között a hagyományos módon kelesztett és a kovászos verzió is megtalálható, pékáruként például a mandulás croissant-t említeném, a sütemények közül pedig legközelebb a híres tarte au citront próbálom majd ki. Az eladó lány említette, hogy kapható helyben készített reggeli, például a híres croque-monsieur (sonkás-tojásos grillezett szendvics), vagy omlett, illetve "ebédet" is készítenek, ő a ratatuille-t, a francia lecsót említette. A szendvicseknek is helyben sütött ciabatta, kenyér vagy croissant az alapja, valamint mesterséges anyagokat nem használnak az ételek készítésekor. A polcokon francia lekvárok, mártások üvegei sorakoznak.

Árak: Nos, nem kertelek, a hangulatért és a minőségért meg kell fizetni. Az üzlethelyiség nagyon kis helyes, a falak belső borítása tégla, egy kis kovácsoltvas korlátot is behelyeztek, és a falon mindenütt francia jelképek sorakoznak. Egy kis időre tényleg úgy éreztem, átkerültem a Szajna partjára. :) Szóval az árak... A képen látható süti 490 Ft volt, a tejeskávém szintén, míg az elcsomagolt croissant-om 350 Ft. Meg kell hogy mondjam, a süti belül vaníliakrémes (nyamm), a tetején pedig legalább 5 fajta gyümölcs figyelt (pl. szőlő, alma, füge, ribizli). A tejeskávém tökéletes volt. Nem túl forró, nem túl erős, sima és kellemes. 5 stars! A vajas croissant pedig csak úgy olvadt a számban! Minden fillért megértek a termékek!

Összességében azt mondom, az ár/érték arány tökéletes, csodásan finom termékeket kaptam nem mindennapi körítéssel. Kellemesen elüldögéltem a francia hangulatú üzletben, szólt a zene, szürcsöltem a kávémat és azt gondoltam: la vie est belle. :)

Hangulat. :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hagymás bab ~vega version~

Személy szerint mindig nagy élvezettel néztem, ahogy Bud Spencer falatozta (volna) a hagymás babot a Piedone filmekben. Imádom a chilis babot, ezt az ételt pedig valahogyan hasonlónak képzeltem el. Anyukám egyik nap elújságolta, hogy hagymás babot főzött otthon a családnak. Rögtön kedvet kaptam én is és elkészítettem egy könnyed, hús nélküli verzióját. ;) 1, Vegyünk egy nagyobb fej vöröshagymát, pucoljuk meg. Karikázzuk, kockázzuk fel igény szerinti méretűre. Tegyük fel kevés olajra, pároljuk, dinszteljük meg.  2, Pakoljunk rá egy konzervnyi vörösbabot kevés levével együtt. Jöhet rá a paradicsompüré, még kevés víz igény szerint.  3, Ízesítsük sóval, borssal, ételízesítővel, kevés cukorral. A legvégén hintsük meg chilivel. Forraljuk össze, tálaljuk. Nos, ennyi volt a nagy recept. Eredetileg valamilyen húsféle vagy szalonna is kell bele, úgy "emberesebb", de lássuk be, nyár van, ilyenkor jobban esik egy könnyedebb fogás. Nekem nagyon bejött a hagymás bab, finom

Házi krémes á la Dr. Oetker

Érdekelt, hogy milyen sütit lehet összedobni a Dr. Oetker Házi krémes alapporból, ezért kipróbáltam. Bevallom, sosem csináltam még krémest, ezért úgy gondoltam, hogy kezdetnek segítséggel fogok hozzá. Lássuk, milyen lett az eredmény! ;) Recept : A krémalap hátoldalán részletesen leírják, hogy kell megcsinálni a sütit, ami nem nagy ördöngösség. Ami kell hozzá: a 300 Ft-os krémalap, egy kb. 200 Ft-os fagyasztott leveles tészta, valamint 800 ml tej. És egy robotgép. Ennyi! Alul még feltüntetem a pontos mennyiségeket is, de most lássuk, hogyan készül a krémes! Személy szerint a tipikus cukrászdai (alul-felül száraz, plusz még a krém is olyan fura) krémeseket nem szeretem. De, tudtam, hogy ez vagy azért van, mert még nem ettem házit, vagy csak rossz cukrászdákban ettem eddig. :P Tehát, sejtettem, hogy a saját gyártmány úgyis finomabb lesz, még akkor is, ha alapporból készül. Első lépésben ki kell olvasztani szobahőmérsékleten a fagyasztott tésztát. Ezután lisztezett felületen ki kel

Modenai tészta

Nemrég az Il Trenoban ettem modenai tésztát, ami ugyan csirkehússal készült, de én most a "vega" verzióját készítettem el, szerintem így is nagyon finom lett. :) Recept : Tulajdonképpen ahány recept, annyiféle elkészítési módja van a tésztának. Én kettőből gyúrtam össze a számomra legmegfelelőbbet. Alul majd jelzem a pontos adagokat, elöljáróban annyit mondanék, hogy tészta, tejszín, fokhagyma, csemegekukorica, pirospaprika és chili kell hozzá. Az Il Treno gyorséttermeiben egy wokban összeforgatják a tésztát és a szószt, nagyjából ennyiből áll a fogás, hiszen náluk már előre el van készítve minden fontosabb hozzávaló. Érdekes ez a tészta, mert úgy mediterrán és csípős, hogy közben a pirospaprika miatt (számomra) magyaros ízvilágot idéz. Első lépésben főzzünk ki fusillit, orsót vagy bármilyen olaszosabb tésztát. Tegyük félre. Az apróra vágott fokhagymát kezdjük el egy lábasban kevés vajon párolni, majd adjuk hozzá a csemegekukoricát. Kevés párolás után jöhet a tejszín