Ugrás a fő tartalomra

Suszterinas - étterem és söröző

A Suszterinas Pub rövid bemutatása következik, ahol nem csupán zsiráfozni, kajálni is jó! ;)

Hol?: Budapesten a József körút 31. szám alatt található a Pub, a 4-es 6-os villamos Rákóczi téri megállójánál. Mi barátokkal, barátnőkkel, általában 10 után ültünk be, olyankor az étterem már nem üzemel, tehát főleg italokat fogyasztottunk, ritkán valami egyszerűbb ételt, például töltött, héjában sült burgonyát, szendvicset. 

Mit?: Nem is olyan régen azonban volt lakótársakkal ültünk be 6 körül, és enni támadt kedvünk. Egész jó étlapot hoztak nekünk, barátném penne arrabiatát evett, amit később meg is főztem, majd lesz róla poszt :P, illetve én túróval-barackkal töltött palacsintát ettem vanília szósszal nyakon öntve. A képen is ez az alkotás látható, Nagyi palacsintája néven fut, eszembe is juttatta a Batthyány téri Nagyi palacsintázóját, na majd oda is ellátogatok, csak hogy tudjak friss élményekről posztot írni. :P A palacsintát egész gyorsan benyomtam, az édesebb vanília szószt szépen kiegészítette a savanykásabb barack és a túró. Nyammmmmm. :D

Árak: A képen látható palacsinta 690Ft-ba került, ami két darab töltött palacsintát tartalmazott, tehát ha a Nagyiban eszünk a Batthyányon, ahol egy darab kb. 300Ft, akkor ugyanott tartunk. Az étlap egyébként előételeket, sülteket, tésztákat és desszerteket is tartalmaz, a penne 1000Ft körül mozgott. Csak hogy italokat is említsek, az én egyik kedvencem, a sangria egy pohárral kb. 440Ft, a röviditalok, sörök is átlagos áron mozognak. A Suszterinas tökéletes hely arra, hogy barátokkal összefussunk, együnk, igyunk, beszélgessünk. :)

Penne Arrabiata
Sangria :))

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hagymás bab ~vega version~

Személy szerint mindig nagy élvezettel néztem, ahogy Bud Spencer falatozta (volna) a hagymás babot a Piedone filmekben. Imádom a chilis babot, ezt az ételt pedig valahogyan hasonlónak képzeltem el. Anyukám egyik nap elújságolta, hogy hagymás babot főzött otthon a családnak. Rögtön kedvet kaptam én is és elkészítettem egy könnyed, hús nélküli verzióját. ;) 1, Vegyünk egy nagyobb fej vöröshagymát, pucoljuk meg. Karikázzuk, kockázzuk fel igény szerinti méretűre. Tegyük fel kevés olajra, pároljuk, dinszteljük meg.  2, Pakoljunk rá egy konzervnyi vörösbabot kevés levével együtt. Jöhet rá a paradicsompüré, még kevés víz igény szerint.  3, Ízesítsük sóval, borssal, ételízesítővel, kevés cukorral. A legvégén hintsük meg chilivel. Forraljuk össze, tálaljuk. Nos, ennyi volt a nagy recept. Eredetileg valamilyen húsféle vagy szalonna is kell bele, úgy "emberesebb", de lássuk be, nyár van, ilyenkor jobban esik egy könnyedebb fogás. Nekem nagyon bejött a hagymás bab, finom

Házi krémes á la Dr. Oetker

Érdekelt, hogy milyen sütit lehet összedobni a Dr. Oetker Házi krémes alapporból, ezért kipróbáltam. Bevallom, sosem csináltam még krémest, ezért úgy gondoltam, hogy kezdetnek segítséggel fogok hozzá. Lássuk, milyen lett az eredmény! ;) Recept : A krémalap hátoldalán részletesen leírják, hogy kell megcsinálni a sütit, ami nem nagy ördöngösség. Ami kell hozzá: a 300 Ft-os krémalap, egy kb. 200 Ft-os fagyasztott leveles tészta, valamint 800 ml tej. És egy robotgép. Ennyi! Alul még feltüntetem a pontos mennyiségeket is, de most lássuk, hogyan készül a krémes! Személy szerint a tipikus cukrászdai (alul-felül száraz, plusz még a krém is olyan fura) krémeseket nem szeretem. De, tudtam, hogy ez vagy azért van, mert még nem ettem házit, vagy csak rossz cukrászdákban ettem eddig. :P Tehát, sejtettem, hogy a saját gyártmány úgyis finomabb lesz, még akkor is, ha alapporból készül. Első lépésben ki kell olvasztani szobahőmérsékleten a fagyasztott tésztát. Ezután lisztezett felületen ki kel

Modenai tészta

Nemrég az Il Trenoban ettem modenai tésztát, ami ugyan csirkehússal készült, de én most a "vega" verzióját készítettem el, szerintem így is nagyon finom lett. :) Recept : Tulajdonképpen ahány recept, annyiféle elkészítési módja van a tésztának. Én kettőből gyúrtam össze a számomra legmegfelelőbbet. Alul majd jelzem a pontos adagokat, elöljáróban annyit mondanék, hogy tészta, tejszín, fokhagyma, csemegekukorica, pirospaprika és chili kell hozzá. Az Il Treno gyorséttermeiben egy wokban összeforgatják a tésztát és a szószt, nagyjából ennyiből áll a fogás, hiszen náluk már előre el van készítve minden fontosabb hozzávaló. Érdekes ez a tészta, mert úgy mediterrán és csípős, hogy közben a pirospaprika miatt (számomra) magyaros ízvilágot idéz. Első lépésben főzzünk ki fusillit, orsót vagy bármilyen olaszosabb tésztát. Tegyük félre. Az apróra vágott fokhagymát kezdjük el egy lábasban kevés vajon párolni, majd adjuk hozzá a csemegekukoricát. Kevés párolás után jöhet a tejszín