Ugrás a fő tartalomra

Csirkepaprikás házi alapanyagokból

Közhely, de tényleg az otthoni ízek a legfinomabbak! :) A nokedlivel készült csirkepaprikásom isteni lett, de lássuk is, milyen tippekkel tudok szolgálni!

Recept: Anyukám elmondása alapján csináltam mindent. Nokedlit természetesen már kiskorom óta tudok készíteni, most két tojásból két nagy adagot főztem ki. A tojásokat felvertem, sót adtam hozzá, egy kis vizet, majd annyi lisztet, amennyit a folyadék felvesz. Kiszaggattam, kifőztem, félretettem. A pörkölthöz otthonról (nagyimtól) hoztam vöröshagymát, felvágtam, megdinszteltem, majd hozzákevertem egy evőkanál isteni pirospaprikát, ami szintén hazai szerzemény. Kb. 30 dkg csirkemellfilét felkockáztam, sóztam, borsoztam, majd a paprikás hagymához adtam. Ezután felöntöttem vízzel az egészet, elkezdtem kis lángon puhítani a húst, közben fűszereztem. Nem volt szükség pörköltkockára, borssal, sóval, ételízesítővel tökéletes hatást értem el. :) Végül, amikor a hús már majdnem megpuhult, egy kevés liszttel elkevert tejfölt (kb fél pohár) adtam a pörkölthöz "habarásképp". 

Extra: Tálaláskor még egy kis tejföllel megbolondíthatjuk az összhatást. Az általam elmondott mennyiségek kb. két nagy adaghoz elegendőek, így ha több főre főzünk, legalább fél kg csirkemellet vegyünk, illetve legalább 3-4 tojásból készítsük a nokedlit. 

Eredmény: A valóban egyszerű étel csodásan finom lett, amihez persze kellett a nagyon jó ízlésem :D :P, valamint a házi hagyma, paprika, csirkemell minősége, aromája. Budapesten főztem az ételt, de rögtön hazarepültem kisfalumba, éreztem az otthoni ízeket. Isteni volt! :)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hagymás bab ~vega version~

Személy szerint mindig nagy élvezettel néztem, ahogy Bud Spencer falatozta (volna) a hagymás babot a Piedone filmekben. Imádom a chilis babot, ezt az ételt pedig valahogyan hasonlónak képzeltem el. Anyukám egyik nap elújságolta, hogy hagymás babot főzött otthon a családnak. Rögtön kedvet kaptam én is és elkészítettem egy könnyed, hús nélküli verzióját. ;)


1, Vegyünk egy nagyobb fej vöröshagymát, pucoljuk meg. Karikázzuk, kockázzuk fel igény szerinti méretűre. Tegyük fel kevés olajra, pároljuk, dinszteljük meg.  2, Pakoljunk rá egy konzervnyi vörösbabot kevés levével együtt. Jöhet rá a paradicsompüré, még kevés víz igény szerint.  3, Ízesítsük sóval, borssal, ételízesítővel, kevés cukorral. A legvégén hintsük meg chilivel. Forraljuk össze, tálaljuk.
Nos, ennyi volt a nagy recept. Eredetileg valamilyen húsféle vagy szalonna is kell bele, úgy "emberesebb", de lássuk be, nyár van, ilyenkor jobban esik egy könnyedebb fogás. Nekem nagyon bejött a hagymás bab, finom a sült hagyma, a …

Modenai tészta

Nemrég az Il Trenoban ettem modenai tésztát, ami ugyan csirkehússal készült, de én most a "vega" verzióját készítettem el, szerintem így is nagyon finom lett. :)
Recept: Tulajdonképpen ahány recept, annyiféle elkészítési módja van a tésztának. Én kettőből gyúrtam össze a számomra legmegfelelőbbet. Alul majd jelzem a pontos adagokat, elöljáróban annyit mondanék, hogy tészta, tejszín, fokhagyma, csemegekukorica, pirospaprika és chili kell hozzá. Az Il Treno gyorséttermeiben egy wokban összeforgatják a tésztát és a szószt, nagyjából ennyiből áll a fogás, hiszen náluk már előre el van készítve minden fontosabb hozzávaló. Érdekes ez a tészta, mert úgy mediterrán és csípős, hogy közben a pirospaprika miatt (számomra) magyaros ízvilágot idéz. Első lépésben főzzünk ki fusillit, orsót vagy bármilyen olaszosabb tésztát. Tegyük félre. Az apróra vágott fokhagymát kezdjük el egy lábasban kevés vajon párolni, majd adjuk hozzá a csemegekukoricát. Kevés párolás után jöhet a tejszín, melyet …

Ringló szilvás pite

A Pumpkin Pie Smoothie-nál már említettem, hogy szeretnék majd mindenképp pitét csinálni. Valahogy különösen izgatnak azok az édességek, amiket filmekben látni, de nálunk annyira nem megszokott a készítésük. :P Sütőtököset is mindenképp akarok csinálni, de a múlt héten teljesen beleszerelmesedtem ebbe a szilvás receptbe, ezért ez kapott elsőbbséget. :)
Recept: Alapvetően egy másik édesség után kutattam, amikor ráakadtam erre az egészséges alapanyagokból álló, ínycsiklandó pitereceptre. Micsoda véletlen, gondoltam, hiszen pont ugyanezen a hétvégét kóstoltam életemben először ringló szilvát. :D A zöldségesnél japán szilvaként volt feltüntetve, azt se tudtam, eszik-e vagy isszák, de azért vettem belőle és nagyon ízlett. Ezek után beszereztem a piteformát, a nádcukrot, majd a teljes kiőrlésű lisztet, és kezdődhetett a móka! Nem is nehéz pitét sütni. :) Állítsuk be a sütőnk fokozatát 180 fokra, majd egy megfelelő formát kenjünk meg vajjal. (A recept hozzávalói 26 cm átmérőjű formához elegen…